A Nagykanizsai Torna Egylet vívó szakosztálya tájékoztatja a nagykanizsai és a megyei médiákat. Nyomtatás
2014. augusztus 27. szerda, 20:27
  • 2014. augusztus 5-vel a Nagykanizsai Torna Egylet 1866 vívó szakosztálya megkezdte felkészülését a 2014-2015 évi versenyszezonra.
  • 2014. augusztus 5-től 11-ig a szokások helyen Pacsán alapozó edzőtáborozott a vívó szakosztály versenyző gárdája
  • 2014. augusztus 25-29-ig Tatára utazott a 2 junior, illetve kadett válogatott vívó Dobó István kétszeres Magyar bajnok és Flumbort Sára OB bronzérmes.
  • 2014. augusztus 24-én elutazott Balatonberénybe az Erzsébet táborba Piecs Adrienn az utánpótlás válogatottal.

Nagykanizsáról 5 vívó vesz részt a táborozáson.

Dobó Ádám, Horváth Barna, Horváth Gergő és a kétszeres Magyar Bajnok Milassin Mór valamint a bajnoki bronzérmes Mádé Réka.

2014. szeptemberében a junioroknak és a kadettoknak Lengyelországban világkupa, illetve Európa körverseny.

A szakosztály edzései rendes időben 2014. szeptember 1-én kezdődnek. Az új vívni akaró fiatalokat 8 éves kortól 15 órától fogadjuk a Rózsa úti vívóteremben. A kezdők hétfőn és szerdán 16 órától tanulhatják a vívást. Szeretettel várjuk őket.

Nagykanizsa, 2014. augusztus 25.

Kiss György

vívóedző

Módosítás dátuma: 2014. augusztus 27. szerda, 20:33
 
Facebook