HÍREK, ESEMÉNYEK

Kadet Magyar Bajnokság eredményei - 2024.02.10-11

Szombaton és vasárnap a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezték a férfi kadet korú kardozók Országos Bajnokságát 73 indulóval, amelyen 3 vívónk szerepelt. Versenyzőink számára mind az egyéni, mind a csapatverseny a vártnál gyengébben sikerült, volt amikor 1-1 találaton múlott a jobb helyezés, de volt olyan is, amikor a kialakult különbség nem mutatta a valós képet, de valahogy semmi nem akart sikerülni. 
Egyéniben Nagy Zsombor a csoportban 4 győzelem mellett 2 vereséget szenvedett (ebből egy 5-4-es vereség), a táblán viszont nem sikerült nyernie, végül 35. lett. Bander László 3-3-as csoportot vívott (2 db 5-4-es vereséggel), és a táblán is 15-14-re kapott ki, a versenyt a 40. helyen zárta, Bogdán Nimród 1 győzelmet szerzett a csoportban, és utána a 32 közé jutásért ő is rögtön elvesztette az asszóját, így az 56. helyezést érte el.
A csapatverseny folyamán még inkább igaz lett, hogy sajnos semmi nem jött össze, a versenyt a 12. helyen zárta a csapatunk.

 A versenyek eredményei:

Kadet férfi kard egyéni – 73 induló

1. Fabó Ákos (Vasas)
2. Szalai Zalán (BVSC)
3. Csoba Botond (TFSE) és Farsang Bernát (TGAVE)

35. Nagy Zsombor
40. Bander László
56. Bogdán Nimród

a verseny jegyzőkönyve
hunfencing

Kadet férfi kard csapat – 14 csapat

1. Vasas
2. Törökbálinti GAVE
3. KVSE

12. NTE 1866 (Bander László, Bogdán Nimród, Nagy Zsombor)

a verseny jegyzőkönyve
hunfencing

Adó 1 %

Kérjük adójának 1%-át ajánlja fel a VIVERE alapítvány javára, ezzel is támogatva a nagykanizsai vívást!

19272571-1-20

Minden jog fenntartva – 2022 | NTE 1866 Vívó Szakosztály
Kapcsolat – by WordPress